Nem enged

Feküdtem az ágyamon és már nem találtam ott semmit,
ami én voltam vagy lennék.
Sem az érzéseim, sem a gondolataim, sem a hozzáállásom
az életemhez, sem a kitartásom és a küzdésem, de még a
gyomrom korgása sem volt ugyanaz.
Semmi.
Az agyam egy idegen testben próbál helytállni, ami lássuk be,
esélytelen.
Mint, ahogyan egy darab közepére csöppent színész sem tudná
követni, az ismeretlen mű történéseit. Hacsak nem talál ki, valami
teljesen újat, hacsak nem játssza le a saját műsorát.
Ami meg nehéz, tekintve, hogy másoknak van,
előre megírt beszéde.
Feküdtem és azon gondolkodtam, hová lettem, mert itt
most, minden bizonnyal, nem vagyok.
Nem én vagyok.
A párhuzamos univerzumaim egyikében ragadtam
és nem bírok visszajönni. Valami nem enged.
Talán én magamat.
Fájna visszajönni és látni, mennyi hibát vétettem
és mennyi mindent veszítettem el, ami olyan fontos volt.
És az lenne, de már csak volt.
Új értékek születtek és új személyek toppantak be, akik
talán még többet képviselnek.
De az örök kérdés megmaradt. Hol vagyok én?
Mert itt, minden bizonnyal, nem vagyok.