Nem akarok gúzsba kötött lélekkel
rohangálni nap, mint nap
arra várva, mikor savanyodok,
mikor rohadok meg úgy,
mint az asztalon felejtett citrom
nem teába csavart része.
Szárnyalni kellene, engedni,
hadd repüljön az a tüdőbe,
bordacsontok közé
zárt lélek,
szeljen át tengert, hegyek feletti
magasságokat és vissza,
vissza ne nézzen,
legyen napsütés, terményt, szépséget
hozó üdvösség, legyen felhő,
eső,
mi a száradástól véd,
legyen hegy, szemkápráztató esztétikum
és legyen a tűz, szenvedély, lobogás.
Ne engedd, hogy mint kalitkába
rejtett
síró madár élje napjait,
engedd szabadon,
ne ijesszenek meg a gondolatok,
az érzések, az eszmék, fogadd be,
hagyd, hogy átjárjon minden,
amit kapsz,
de tarts meg mindent, ami te vagy,
tartsd meg azt, ami téged alkot,
azt, ami benned van,
részecskéidet,
hiszen csak benned gyarapodnak,
csak te lehetsz önön virágaid kertésze,
benső oroszlánod etetője,
ismerd fel,
ne dugd hamis tények
közé a fejed,
tompító zajok
közé a füled,
ne nézz vakító,
lényeget eltüntető
villódzásokat.
Sokkal több vagy annál, amit mások
látnak benned, több annál,
amit te, képes vagy elképzelni,
nem csupán egy lehetőséget
kaptál az élettől,
maga a lehetőség vagy,
a lelked mozgó, lélegző
bármire képes esélye!
Tűzd ki a célod, vállald,
legyen az akármi,
ne törődj a rosszakkal,
az ötlet belőled fakad,
így benned van,
higgy benne,
higgy magadban,
a lángokban.