Tudja néni - igazából mindenkinek van - tudja nénije - csak az nem mindegy, mit mesél

- Tudja, az ember annyi mindent akar! Olyan szép és hatalmas, olyan gyönyörű dolgokat! Csak álldogál és mámorosan nézi azokat a szép terveket a kis fejében! Néha-néha elámul, sóhajt egyet, majd gyorsan összeráncolja a homlokát. Persze, majd pont én, majd pont nekem ... Hogyne! És máris rossz kedvűen eloldalog, mint a kutya, aki már megint csak hiába várt vacsorát. 

- Maga már megint miről beszél?

- Csak az életről, megint csak mámorosan fecsegek, tudja ... 

- Hallom, de nem tudom miről beszél, magától folyton csak elmegy az ember életkedve. Nem tenné meg, hogy inkább csak álmodozik tovább?

- De hogyan, ha folyton csak a korlátok jutnak eszembe? Hogyan, ha minden olyan nehéznek és elérhetetlennek tűnik? Minden olyan bonyolultnak tűnik!

- Igen, már hallom is a következő mondandóját, ami valami olyasmiről szól, hogy bizonyos dolgok csak az igazán tehetséges embereknek adatik meg, akik valamiféleképpen olyan egyszerűen szereznek meg mindent!

- Nem! Képzelje, erről a magyarázatomról már egészen kezdek leszokni!

- Igazán? És most épp mi a legújabb kedvenc magyarázata arra, hogy miért mond le mindenről, amit megkaphatna épp úgy, mint bárki más?

- Most éppen semmi.

- Semmi? 

- Bizony mondom, semmi!

- Hát akkor? Hol az a palota, amiről álmodik?

- Úton!

- Úton? Csak ugyan? És merre jár?

- Itt ni! Látja?

- Én nem látok semmit, csak ezt a pusztaságot. 

- Akkor nézze jobban, mert itt a munkások bizony majd beleszakadnak a munkába!

- Tudja néni, én nem értem magát! Néhanapján mindent olyan szomorúnak mond, máskor meg nem létező palotákról mesél!

- Nem létezik, de épül! És hát valóban, gondoltam én rossz dolgokat, de a végső konklúziónak csak annak kellene lennie, hogy aki elég bátor, annak lesz palotája, nemde?

- És honnan tudja, hogy maga nem csak elég bátor, de jó irányba is?

- Jó irányba? Igazat mond, fejjel lefelé mégsem épülhet palota! Pedig szerettem volna, azt gondoltam vannak nekem már alapjaim, mindenhez csak a teteje kell, tudja, mint tortán a cukormáz, de mit ad isten, hiába lóbáltam a cukormázat, nem lett alatta torta! Úgyhogy visszamentem, és mindent elölről kezdtem! Tudja mit jelent? Mindent újra szépen számba venni? Sok munka az! Nagyon sok! De látja? Látja már a munkásokat? 

írta: 09.04 - újraolvasta: 03.01 - nem forrt ki

5 hónap telt el.
5 hónap telt el azóta, hogy utoljára láttalak
És még több, ha arról beszélünk, mikor beszéltünk utoljára
5 hónap alatt megváltozott az életem.
Sok mindent vártam.
Vártam, hogy hiányozni fogsz, vártam, hogy mérges leszek és értetlen,
vártam a hisztit, a dühöt, vártam az űrt és a megmagyarázhatatlan magányt.
Vártam.
Sok mindent vártam, de azt nem, hogy halálod a mindent váltja ki.
És minden alatt értem a világom, amely összeomlott, mint
régen a vacsora után épített kártyavárak, amire mindig raktam még egyet,
amit már nem kellett volna.
És nem tudom megmagyarázni, hogy miért,
miért érzek jelenleg mindent olyan értelmetlennek, miért
gondolok folyton arra bár mást és mást csináltam volna eddig
nem tudom miért kezdtem el megkérdőjelezni szinte minden
eddigi döntésemet.
Összezavarodtam.
És ha valamit gyűlölök, az ez. Az összezavarodás.
Amikor meséltem valamit, mindig azt mondtad, minden rendben lesz,
mindennek eljön a maga ideje, minden ki fog forrni,
megtalálom a saját utamat,
és egyszerűen, én, én leszek. Hogy mindenki eljut oda,
ahol ő, ő. Akár így, akár úgy.
De én ebben a sok mindenben egyszerűen elvesztem,
és most nem mondod azt, hogy meg fogom találni.
Szóval, mi van, ha nem fogom?
Arra nem adtál tanácsot mi van, ha sosem fogom megtalálni magam,
mi van, ha ...


(csupán 6 nap, és egy év telt el drága apa, miközben én semmivel nem lettem okosabb)