mindig

gyerekként nem sok miről volt fogalmam ebben az életben,
de egy dolgot mindig is egészen jól tudtam
mégpedig, hogy írni szeretnék
hogy ezaz egyetlen dolog, ami igazán boldoggá tesz
amikor elmerülhetek a gondolataimban, leírhatom

történeteket kreálhatok

majd aztán valahogyan ez lett az a dolog,

amit úgy igazán,

nem tettem soha 

soha nem lettem író 

lettem blogger, írtam novellát, jelentem meg antalógiában

de soha nem lettem író

azt mondják pedig, gyerekként tudjuk, hogy mit akarunk,

egy gyereknek mindig igaza van 

ebben egyetértünk, mármint abban, hogy egy gyerek nem hazudik 

mert egy gyerek még képes megélni és őszintén kifejezni azokat az érzéseket

amelyekre mi már nem leszünk képesek soha 

gyerekként még elhiszed, hogy van értelme vitatkozni

hogy az igazság mindig győz

és a szeretet mindenre képes

felnőttként viszont 

elvársz dolgokat

miért nem tudja

miért nem egyértelmű

miért kell újra elmondanom 

felnőttként elfelejtünk szeretni és 

megtanulunk elvárni dolgokat

majd csodálkozunk csalódottságunkon

talán ezért nem lettem író

a csalódottságom miatt

mert még mindig hiszem, hogy az igazság mindig győz

és a szeretet mindenre képes

hogyan mesélsz

minden lap szélén van pár kacska betű, amelyek mesélnének is valamiről, 

meg nem is

olyan jelentéktelennek tűnnek, ha csak munka közben fél pillanatra odanézel, 

miközben azon gondolkodsz, mit írj is a saját papírod szélére, 

amit már amúgy is összegyűrtél.

szeretem a terveket és szeretem mindazokat, akik terveznek,

igazán kedvelem azokat a fura kis irkafirkákat a papír szélén, 

mert ez azt mutatja, hogy élünk, hogy igen, itt vagyunk és nem csupán vagyunk, hanem élünk

mert lehet beletörődni, lehet mit sem szólni, lehet békésen élni

de mi értelme csak úgy nap, nap után ugyanazt tenni?