Vajon honnan tudjuk majd azt, hogy célba értünk? Honnan tudjuk majd azt, hogy jól döntöttünk? Honnan tudjuk majd azt, hogy nem csupán megszoktuk mindazt, amink már van és nem merünk változtatni, hogy már nem merünk másképp dönteni? Mikor lehet másképp dönteni? Miért olyan nehéz felnőttként változtatni? Vajon van olyan ember, aki tényleg boldog? Van olyan ember, aki tényleg elérte azt, amire vágyott és nem csupán elérte, de az boldoggá is teszi? Van olyan, akinek bejöttek a számításai és nem csupán azért tesz úgy, mintha boldog lenne, mert úgy kell tennie? Mit jelent a boldogság? A boldogságban vannak nehézségek? A boldogság ismeri a szörnyű napokat? Vagy a boldogság maga a fejlődés? De, ha a boldogság maga a fejlődés, ami tudjuk, fájdalmas, akkor a boldogságban benne van a fájdalom is? És miért olyan nehéz fejlődni, ha a fejlődéstől jobbá válunk?
Elérni egy kitűzött célt, majd megváltoztatni, elérni egy újabbat és megint másikat keresni, kutatni mi az, ami képes lenne végigkísérni egy életen át, képes lenne támogatni, hogy mi az, amit képes lennék egy életen keresztül csinálni.
Mindenki ennyit küzd vajon azzal, hogy megtalálja a hivatását? Létezik ma még a hivatás? Vagy csak túlélünk? És, ha csak túlélünk van-e ennek értelme - tudjuk, hogy nincs - hogy nem akarunk csak és csupán túlélni, élni akarunk, küzdeni valamiért és elérni, büszkének lenni, többnek lenni, fejlődésben lenni, dinamikusan haladni előre, egyre kitartóbbnak lenni. De, akkor mégis, miért olyan nehéz? Miért olyan nehéz egyáltalán azt eldönteni, merre kellene indulni? Mások is vergődnek? Vagy mások beletörődnek abba, ha nem ők döntenek? Elképzelt életmodellekbe és mások tudatának folytatásába?
Hogy amikor olyanok, akikre csak felnézni lehet, azt mondják, hogy nincs értelme. Akkor merre tovább és meddig képes az ember új utakat keresni? Mindig lesz egy új? Mindig lesz kiút és választás?
Arról, hogy visszafelé haladunk és többször kérdezik azt, hogy honnan, mint azt, hogy hová.