Lázasan itthon fekve az elmúlt napokban azon gondolkodtam, miért. Miért kaptam ezt most. Mindent túlagyalok, túlgörcsölök, előre meg akarom írni a forgatókönyvet. Képes lennék sokkot kapni azon, ha valami nem úgy alakul, ahogy eltervezem. És nem tudok változtatni.
Nem tudok lazán venni.
Olvasod és nem érted. Mások délig alszanak.
Itt fekszek az elmúlt napjaim kudarcain rágódva és egyre betegebb leszek.
"-Ugyan, bárki elkaphatja!"
Bárki. Igazad van. Bárki, csak nem én.
Lázálom.
Nem jön más szó a számra. Lázálom.
Talán az egész életem az. Úgy keresem a kiutat az őrületből, mint a testem a betegség fogságából. Milyen irónikus. Azt hinni, egyszer megtalálom a saját utamat, rálelek valamire, ami igazán az enyém. És nem.
Mindenhol falak. Falak és gátak. Amiken nem tudok átjutni.
Azt hiszed nekem könnyű. Tudod mit látsz? A küzdésemet. Tudod mit nem? Hogy nem tudom miért. Csak itt vagyok. Valahol itt.