tudod 

tudod, én aztán tényleg mindig le tudtam kötni magam 

egyszer mondtad is 

nem volt olyan dolog, ami ne érdekelt volna 

mindig le tudtam kötni magam, valamivel, mindig 

de most nem
most csak várom, hogy vége legyen a napnak
aztán pedig várom, hogy vége legyen az éjszakának
felébredek
arra gondolok, mindent csak álmodtam 

és semmi sem igaz
arra gondolok reggel úgyis megint hívsz
de felébredek és nem hívsz
pedig én várom
aztán rájövök, hogy igaz és legalább próbálok úgy tenni
mint aki nem várja
van nálam egy könyved
az a kedvenced
azt mondtam elolvasom és tökre nem olvastam el
nem tudom miért
talán ha most olvasom, majd jobban megértem
várok
tudod, soha nem vártam még ennyit és főleg nem ennyire
értelmetlenül
mégis várok
tudom, majd elmúlik,
mérges leszek de aztán egyszer majd elfogadom
de nem vagyok mérges, sem szomorú
örülök, mert tudom, hogy neked most jobb
sokkal jobb, mint minden
ami itt történhetett volna még
csak várok
de nem hívsz és értetlenül ülök
miért nem, már napok teltek el
azon gondolkozom van- e valami, amire megkértél, hogy emlékezzek

nem jut eszembe semmi
és ez zavar
napok teltek el
és nem értem miért telnek a napok ugyanúgy
mint eddig
mindig le tudtam kötni magam
és elolvasnám, de már soha nem mondhatom el, tetszett-e
vajon kire leszek először mérges
és mikor alszom majd úgy, hogy nem várom a reggelt
hogy aztán az estét várjam
és elfogadom