Visszagondolva eddigi éveim alatt végig vártam valakire, mindig arra számítottam, hogy egyszer jön valaki, aki fenekestül felforgatja majd az életem és minden a lehető legcsodálatosabb lesz, mint a filmekben. Rá kellett jönnöm, hogy nem, ez nem így lesz, nem fog felébreszteni a szőke herceg, miközben többtízezer forintos ruhában édesdeden alszom.
Létezésem bármely pontját véve, sosem voltam egyedül, épp szerettem valakit, vagy vágytam rá, vagy csak szerettem volna, hogy legyen. Létezése értelmet adott a napjaimnak, a reggeli edzésnek és a késői tanulásnak, az ébresztésnek. Miért? Miért nem tudok egyedül élni? Miért kell nekem mindenféleképpen valaki? Nem kell.
Mostantól nem azért fogok küzdeni valamiért, mert valakiért, nem fogok bálványt keresni, befejeztem. Fel kell ébrednem, elrepültek mellettem évek, melyeket észre sem vettem, azt sem tudom hol voltam és mit csináltam, olyan ez, mint amikor egy lidérces álomból ébredsz és csak arra vágysz, hogyha a rossz érzés meg is marad, legalább ne tudd min mentél keresztül.
Elkalandozom.
Folyton.
Önmagam miatt fogok önmagamért küzdeni, hogy én boldog legyek, és önmagammal jóban legyek. Elegem van az önutálatból, az örökös bűntudatból, a megfelelési kényszerből, abból, hogy folyamatosan mindenki meg akar változtatni, másnak beállítani, mint aki én vagyok.
Vegyetek észre.
Nem vagyok bábú. Nem tudtok ide-oda rakni, mint egy zsák krumplit, ahol épp elfér a spájzban.
Itt vagyok.
Létezem.
Küzdök.
Önmagamért. A boldogságomért. A sikereimért. A jövőmért. Az életemért.
Reggelente örömmel szeretnék felébredni, értékelve mindazt, ami körülöttem van, értékelve azt a személyt, aki én vagyok és örök barátságot kötni vele, megszeretni, elfogadni. Nem csak kívül, de belül is, nem csak a lelkemet, az életfelfogásomat, a pesszimista napjaimat, nem csak akkor, amikor sikereket érek el, akkor is, amikor kudarcot vallok, amikor minden összeomlik. Többször nem fogom elengedni önmagam kezét. Észnél leszek. Figyelek. A lehetőséget keresem.
És lehetőséget adok önmagamnak arra, hogy jóvátegyem azokat a dolgokat, amelyeket elrontottam, hogy megbocsáthassak neki. Elfogadhassam azt, aki vagyok.
Ketten vagyunk. Ő bennem és én. Az örök bűntudat és az ész.