Téves lélek egy téves bolygón

Visz a szél, letesz, gyalog megyek 

Visz a szél, letesz, utamra enged 

Bolyongok, mint idegen

idegen vagyok ennek a világnak, idegen

nincs helyem, csak veszendő lelkem

Lelkem, visz a szél, s ha helyet találsz

mutass utat, adj békét a nyughatatlanságban

Téves lélek, téves bolygó mégis hiszem, 

jó az út, hol nem a szél és nem az ár az úr.

Lelkem, visz a szél, mégis mindketten itt vagyunk

hiába küldenélek, összetartozunk

s kérdem én, hiszel-e bennem úgy, mint én tebenned?

csak üldögélek és figyellek

szeretni, értsd, távolról is,

a semmiből, másik univerzumból,

a szakadék bal oldaláról,

mert te a jobbon vagy,

érted és nem ellened,

szeretni, értsd, ilyenkor is, 

mikor épp, nincs helyem melletted

A szempárra magadon

Nézlek, nem értelek 

Nézlek, remeg a kezed

Nézlek, remeg a kezem

Nézlek, csodállak

Nézlek, 

fájsz

Nézlek, beszélgethetnénk, 

nevethetnénk, de egy idő után, 

ki közel kerül, kerül.

Nézlek, nem nézel rám

de talán gondolsz 

a szempárra magadon

hiszem, hogy te elhiszed

ez jó így 

én hiszem, hogy nem

Nézlek, már nem látlak

mintha állnék a peronon,

kezemben csomagok

előttem a vonat, zárt ajtókkal

a masinizta bíztat, menjek, nyissam

nem bírom

nézem, mozdítanám, nem moccan

marad, maradok a peronon

Nézem, már nem látom

Nézlek, már nem látlak

de, ha nem látlak,

miért vagy olyan feszült, ahogyan nézlek

és miért remeg a kezem, ha a 

tiéd is?