Dió

Beférkőzik az agyamba,

a gondolataimat zaklatja
egyre és csak folyton, mintha
kényszeresen, mániákusan akarnám.
Kint akarom hagyni,
egészen kint, a küszöbön túl,
nem törődni vele, de lüktet
a bordáim közt a semmi.
Kézzel fogható, üres
bizonyítékom van rá, számtalan,
akaratosan törne fel,
mintha nyári napon hagyott,
kiszikkadt dióhéj lennék,
s, órák óta elterült darabkákban
hullámzom a betonra öntött
kétségbeesésben.
Vad hullámokat vetve
fölém tornyosul, betemet,
s, a gravitációval együtt süllyedve
kérdezem, meddig viszel
magaddal, zsebedben,
mint gyermekként a csent diót?

Miért kell neked mindenben mélységet keresni

– Sosem tekerjük az órát visszafelé! – mondta, miközben a falon lévő kék keretes, egy órával előrébb tartó ketyegőt nézte – most körbe kell tekernem, mennyivel több munka, de valaki egyszer azt mondta, elromlik, ha másképp állítjuk be, többé nem fog helyesen járni.

– Mindig visszafelé tekerem – mondtam unottan.

– Nem szabad! – sikított fel, mintha valami hihetetlenül fontos dologról lett volna szó.

– Nem fogok előre letekerni 11 órát, olyan 11 órát, amit még le sem éltem, ez teljesen logikátlan lenne.

– Dehogyis – nevetett ki – nem éled le, hiszen nem történik meg.

– De olyan, mintha megtörténne, 11 órával előrébb érezném magam! Az majdnem egy fél nap, mennyi minden belefér fél napba! - vitatkoztam.

– Miért, visszafelé élni egy órát, jobb? – kérdezte kétkedve és tudta, hogy erre már másmilyen hangulatú választ fog kapni.

– Igen, jobb, olyan, mintha újra megtehetnék valamit, visszafelé gondolkodni néha jobb, hiszen a jövőt nem szabadna siettetni, mindenképpen meg fog történni, néha nem is tehetünk a dolgok ellen, amelyek a nyakunkba zúdulnak és egyébként is, minek az a rengeteg terv, amelyeknek még semmi alapja? De a múlt! A múlt átgondolható, újrarágható, néha rá kell döbbennünk rossz döntéseinkre és tudnunk kell javítani. - feleltem teljesen átszellemülve a témára. Folytattam volna még, majd ránéztem, láttam tekintetét, azt a tekintetet, amivel egy őrültre néznek.

- Csupán egy óráról beszélgetünk és a beállításáról - mondta, megköszörülve a torkát – nem értem miért kell neked mindenben mélységet keresni.

- Talán, talán csak egy óráról, talán neked csak egy óra, szerintem viszont mindenben felfedezhető az élet mechanizmusa és döntéseink párhuzama. - ráhagytam a témát, kisétált a szobából. Egy nappal később van, az óra még mindig ugyanúgy áll. Senki nem meri beállítani.