Szeretjük azt mondani, hogy minden rendben van és még inkább szeretjük ezt is gondolni, és őszintén hinni benne. Nem szeretjük meglátni, ha problémáink vannak, nem szeretünk szembenézni vele és talán a legjobbnak gondoljuk egyszerűen csak tudomást sem venni róla. Hiszen egyébként beszélni kellene róla. És, ha beszélni kell róla, akkor mindenképpen létezik és akkor meg kell oldani, de nem csak, hogy meg kell oldani, de mi van, ha a másik fél álláspontja valami teljesen más, mint a miénk. Majd azt mondja, hogy mi túlzunk, - talán tényleg túlzunk - vagy csak - szándékosan - generálunk problémát. Sőt, közösségünk nagyon szereti azt mondani, - nekünk, nőknek, mindig van valami bajunk -.
Igen, a párkapcsolati nehézségekről írok és arról írok, hogy előbb-utóbb kénytelenek vagyunk szembenézni ezekkel a nehézségekkel, amelyek sokszor egyáltalán nem annyira szörnyűek, mint amilyennek mi látjuk őket. A legnehezebb meglátni ezeket a dolgokat és elfogadni, hogy léteznek, elfogadni, hogy oda kell menni a másikhoz és azt mondani, hogy nekem most valami nem jó. És nem arról van szó, hogy nem szeretlek vagy, hogy nem akarom ezt a kapcsolatot, hanem egyszerűen arról, hogy ez a valami most nekem nem oké.
Minden kapcsolat más és másra épül, de talán azt elmondhatjuk, hogy a legnagyobb problémánk ezekben az esetekben a félelem. Félünk elmondani és felhozni ezeket az témákat, mert félünk, hogyan fog reagálni a másik, mit fog mondani, mi van akkor, ha elhagy? De vajon tényleg félnünk kell ezektől a kérdésektől? Mert, ha nekem most nem jó és nem is tudjuk megoldani, akkor igazából, mi értelme az egésznek? Ha pedig meg tudjuk beszélni és érdemben tovább tudunk haladni, akkor azzal csak nyertünk, nem? Akkor azt úgy hívjuk, fejlődik a kapcsolatunk.
Meglepődnénk, hogy hányszor hallgatunk el apróságokat a másik elől, csak azért, mert nem akarjuk megbántani, mert nem akarunk problémát, de, amikor elkezdünk ezekről beszélni, kiderül a másik fél nézőpontja és az, hogy ő hogyan éli meg. És egy kapcsolatban nem csak az egyik vagy a másik fél létezik, hanem mindkettő. És ehhez mindkét fél nézőpontjára szükség van. Szükség van arra, hogy ne csak drámaian előadjuk, hogy nekünk mi bajunk van, hanem végig is hallgassuk, hogy ő mit gondol és miért teszi azt, amit. Megérteni a másik felet. És ezt nem lehet kiabálva, nem lehet hisztérikusan előadva. Ezt csak csendesen lehet, kedvesen, felnőttesen. Megoldást akarva. És akkor, megtalálunk mindent, amit keresünk. Megtalálunk minden választ, mert a válaszok mindig ott vannak, csak akarni kell megtalálni őket, akarni kell megérteni őket, és lehet, hogy nem mindig szimpatikusak, sőt, sokszor egyáltalán nem támasztanak alá minket. De a válaszoknak ez a lényegük, hogy valami újat mutassanak.