péntek, március 03, 2017

Az ördög foszlányai

Vannak dolgok, amelyeket be kell vallanunk magunknak,
és most nem azokra gondolok,
amelyek fájnak, azokra, amelyeket tagadunk,
mintha nem is léteznének,
persze, relatíve, ha csak a fejemben van,
miért ne szüntethetném meg?
Miért ne mondhatnám, hogy hazugság?
Milyen sokáig mondjuk.

Sokáig mondtam, hogy teljesen semleges vagy,
így könnyebb volt, aztán tegnap rád kérdeztek
és még mindig dühös voltam,
és akkor rájöttem, hogyha közömbös lennél,
most nem lehetnék mérges, de,
ha én most mérges vagyok, akkor te,
mi a franc vagy bennem.

Vannak dolgok, amiket be kell vallanunk magunknak,
például, hogy mostanában nem írok
és ez nyugtalanít, de mivel nyugtalanít, bénít,
nincs miről, arról lenne, amiről nem szabad,
a taburól, a tagadott tényről,
de, hogyan lehet valamit tagadni, ami tény?

Szeretnék kizárni mindent, s most folytatódhatna,
mivel kapcsolatban, de én mindent ki akarok zárni.

Vannak dolgok, amelyeket be kellene vallanunk, amikor
csak ülök a kád szélén és arra gondolok, és most mi lesz?
Hogyan tovább, meddig megyünk még és
meddig mehetünk?

Talán már nem bírom, mégis mosolyogva, mondva,
hogy persze, minden rendben van,
menni kell, tolni magunkat előre,
felállni a fehér csempéről, mondani,
minden rendben van.

Más unatkozik otthon, mi meg
két lélegzetvétel között a halálra gondolunk.
Miért van ez ilyen közel hozzánk?
És miért beszélek többes számban?
Mikor egyedül vagyok.

Az ördög csak azért nem viszi el a lelkemet,
mert ezzel már ő sem tudna együtt élni,
mit kezdjen olyasvalamivel, ami
lassan összezsugorodik és elfogy.

Tegnap csak vonultunk, szép ruhában,
ragyogtunk, gyémántként, miközben olyan üres minden.
Tegnap gyémánt, ma fekete szurok, éjfekete,
a vonat kereke alatt; holnap sivatag, majd egy nap tenger,
mi csak sodródik, végig a partokra felverve,
nagy, erős hullámaival ontva gyönyörűségét.

Vajon meddig mehet ez így tovább?
Hol és mikor lesz egy végpont, amikor valaki azt mondja,
elég volt, valamit tenni kell, de ki mondaná?

Bárcsak reggel azt mondanád, már semmi sem fáj,
addig is, be kell vallanom, félek attól az időtől,
mit itt tölthetsz még, s, attól telefonhívástól,
mit már nem fogsz visszahívni.