hallod? becsapódik egy ajtó
sörösüveg vágódik a betonba
sötét utca, zöld szilánkok, koccan
egy tükör, reped, elejt
választófal, tele könyvekkel
rohanó élet, elborult reményekkel,
mindenfelé heverő, nem valós
spekulációk, kuszán összeírva,
összeomlott egy híd, nem bírta,
a rajta vágtató súlyos perceket
csempére esett egy túlmintázott porcelán váza,
víztócsa, rothadó virágszálak, vádak.
nyomasztó.
és nem ez a fontos.
nem a történtek
nem a törés
a hang,
az előtte lévő utolsó
a többé nem létező ép
az utolsó korty, és
ahogyan az üvegre gondolsz, mielőtt
eldobod, és nézed, ahogyan szerte
hull, nem a sör lágy íze, hanem
a repülő zöld üvegdarabok képe lüktet benned
és a csattanás zöreje, mit az elméd
számtalanszor újrajátsz, és elér,
elér egy határt, miután nem
nevet fel senki, senki, csak a csend.